A plazmámmal hétről-hétre segítek valakin

2016 októberében a húgomon keresztül egy akkor egyetemi évfolyamtársam informált engem erről a lehetőségről. Még nem hallottam erről, és felkeltette az érdeklődésemet. Utánanéztem, eljöttem, kipróbáltam és itt ragadtam, és azóta 85 donációnál tartok.

A nevem Major Máté Márk, 26 éves vagyok, pécsi lakos. Jelenleg egyetemi hallgatóként töltöm a mindennapjaimat, emellett pedig hobbiként tevékenykedek egy nemrég újonnan alakult női röplabda egyesületnél.

Meséld el kérlek, milyen volt az első plazmaadásod.

Megérkeztem és egyszerűen egy olyan hétköznapi, fiatalos légkör fogadott zenével, kellemes környezettel, légkondicionált helyiség. Mindenki kedves szóval fogadott. Hiába 45 percig volt bennem a tű a donáció során, egyszerűen nem éreztem azt, hogy fájt.

Feltöltődve tudtam innen távozni és az edzéseken is ugyanúgy tudtam teljesíteni

Bármilyen problémám volt egyből segédkeztek az asszisztensek akár vízzel, szőlőcukorral, és úgy éreztem, hogy feltöltődve tudtam innen távozni és az edzéseken is ugyanúgy tudtam teljesíteni, tehát semmilyen rosszullét, teljesítménycsökkenés… semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy mindig újra és újra jövök, segítek ugye akiknek erre szükségük van, és azóta itt tartunk

Miért jársz a Vascular Plazmához?

Nyilván szeretem ezt a közösséget. Szeretek idejárni, illetve van egy donációs díj is… az én hobbim a fényképezés, ami egy elég költséges hobbi… így én a kisebb-nagyobb kiegészítőket, azokat a donordíjakat összegyűjtve szoktam megvásárolni.. Ez nekem egy ilyen kis kiegészítés a havi fizetésem mellé.

Hogyan zajlik egy plazmaadás?

Bejövök ugye néhol pergősebb napon, néhol nyugodtabb napon, de itt mindig ki tudok kapcsolódni, és pihenek 45 percet. Tudom előre az időbeosztást, pontosan tudom, mi történik. Tényleg kellemes a környezet. Úgyhogy nekem abszolút egy pozitív feltöltődéssel telik mindig el egy-egy ilyen alkalom.

Miért tartod fontosnak a plazmaadást?

Tényleg érdekel, hogy amit én itt leadok plazmamennyiséget, hétről-hétre, az valakinek a segítségére van. A vérplazmám az életéhez nélkülözhetetlen, olyan mindennapi szükséglet ez, mint nekünk az ivóvíz vagy az étel, ahhoz hogy normális hétköznapi emberként tudjon élni ő is.

Add Comment